13. - 14. Fejezet

 

Tizenharmadik fejezet

                                                                                                                                        

Leo

 

Fordította: Aemitt

 

– Meg kell sétáltatni Capet – jelentettem be, amikor úgy tűnt Jasonnak nincs több mondanivalója, és a séta szó hallatán Cap mellettem termet, Daisy pedig követte. – És neked is szükséged van ruhákra, mindkettőtöknek, és más dolgokra, amit nem is kezdek el sorolni. De először menjünk a parkba.

– Megyek, hozom a cipőm! – jelentette ki Daisy vigyorogva, és kirohant a helységből.

– Azt hiszem, itt kellene maradnunk – kezdett bele Jason.

Ki kellett jutnom, Capnek is szüksége volt a sétára, és dögöljek meg, ha egyedül hagyom őket itt.

– A park az utca végén található.

– Igen, de…

– Van ott egy park, valahol egy árnyékos részen kiköthetem Capet, és egy sport bolt gyerekosztállyal, de leginkább szükségem van egy kis friss levegőre, és nem hagylak itt téged meg Daisyt magatokra.

A döntés meg volt hozva, veszekedhetett volna, de tudta, hogy le lett győzve, és aztán karjaiba vette Daisyt, majd beledugta a lábát az elnyűtt futócipőjébe, miközben esetlenül egyensúlyozott a kislánnyal és követett engem a napfényre.

– Nincs pénzem – szégyenkezőnek hangzott.

– Eric fedezni fog mindent, amire szükségetek van – mondtam, erre megvonta a vállát, és ez az érv legyőzött mindent, ami a fejében járt. A súlyommal a mankómra támaszkodtam, mindkettőt elvittem magammal, mert fáradt voltam meg remegtem, és a fenébe is, állítólag én voltam itt az, aki irányított. Ami természetesen azt jelentette, hogy Cap nem volt pórázra kötve, de nagyon jól viselkedett, lépést tartott velem.

A park felé vettük az irányt, és amint bent voltunk a kapun Cap ide-oda suhant, bármit megtett, csak, hogy lemerítse az energia tartalékait. Daisy azt kérte, hogy tegye le, és Jasonnal védelmezően ácsorogva figyeltük, ahogy felmászott a csúszda tetejére, és kuncogott miközben lefelé csúszott. Jason óvatos volt, körülnézett, és kinyújtotta a karját valahányszor Daisy elérhetetlen távolságba ment. Túlságosan védelmező volt, de a kislány úgy tűnt nem bánja; boldog volt, hogy megölelhette Jasont, Cap ott ugrált körülötte, és nyilvánvalóan én voltam a kívülálló Jaon bizalmi körét illetően.

Magamhoz hívtam Capet, átvittem a lenyírt gyepre, így nyugodtan minden szálat megszaglászhatott, majd egész idő alatt Jasont figyelve elővettem a mobilom. Csak akkor lazultam el teljesen, amikor Daisy a csúszda tetején volt, és tudtam, hogy Jason nem fog elfutni.

Vártam, hogy elfusson, nem mintha utána tudtam volna szaladni.

Bella az első csörgésre felvette. – Miért nem lehet csak úgy eltölteni a szabadnapodat és lazítani?

– Ennyit a köszönésről, és a hogy vagy Leoról? – nevettem. Ő volt a leghosszabb ideig a társam, mielőtt elő nem léptették a San Diegó-i Tűzoltósággal közös munkacsoportba. Sajnos, helyette egy újoncot, Yant kaptam, akinek össze kellett szednie magát, ha életben akart maradni, amíg hivatalos rendőr nem lett. Amíg én betegszabadságon voltam, áthelyezték valaki más mellé, egy idősebb rendőrhöz, aki húsz évet töltött az utcán, aki nem szarakodik, tehát reméltem, hogy visszamegyek egy olyan társhoz, aki a legjobbtól tanult.

– Mindegy, te vagy az, aki otthon ül és lazul – kötekedett.

– Bárcsak így lenne, különben is, azért hívlak, mert szeretném, ha utána néznél valakinek.

– Mi a helyzet a hajdani társ titulussal, te ennek melyik részét nem érted? – kötekedett, de elképzeltem a jegyzettömbjével és a tollával, ahogy írásra készen áll, és bármit megtesz, amit csak kérek, ha az lehetséges. Ahogy én is.

– Tökmindegy – mondtam érzéketlenül. – Tudod, hogy hiányzom neked, és van egy lehetséges ügyem, de az is lehet, hogy semmiség.

– Akkor fel kéne hívnod azt a kölyköt, akivel társak lettetek – kötekedett továbbra is, csesztetett, mert megtehette.

– Nem tudna megkülönböztetni egy bőröndöt egy hátizsáktól – felnevettem, és ő is csatlakozott, majd kijózanodott.

– Oké, szóval azt akarod, hogy titokban csináljam?

– Igen, a gyanúsított Jason Banks, épp most ült a Lowton Correctionalban, önkéntes tűzoltónak jelentkezett, amikor benn volt.

– Egy tűzoltó, várj, ez az a Jason? Aki majdnem meghalt megmentve Ericet?

– Igen, az a Jason. – Remek, most még bűntudatom is van, hogy egyáltalán ezt csinálom. Félre toltam, és arra koncentráltam, amit Bellanak tudnia kellett. – És Daisy, nem vagyok biztos a vezetéknevében, körülbelül három-négy éves, valahogy kapcsolódik Jasonhoz. Ó, és az anyja, a neve ismeretlen, aki állítólag kómában van.

– Kómában, Jézusom, Leo, mi az ördögbe keveredtél? Melyik korházban van?

– Fogalmam sincs.

– Gondolom, San Diegóban?

– Lehet akár New Yorkban vagy akár Timbuktuba is, amennyire én tudom.

Bella felnevetett. – Hasznos. Szóval, mit keressek?

– Őszintén szólva, fogalmam sincs.

– De ezt Eric miatt csinálod, ugye?

– Teljesen Eric miatt, nekem ez egyáltalán nem szívesség.

– A magas, sötét és dögös tűzoltóról beszélsz, Ericről, aki még mindig foglalt?

Felfortyant bennem a nevetés, Bellának bejött a barátom és annyira csalódott volt, amikor összejött Bradyvel, míg persze meg nem látta őket együtt és megmagyarázta, hogy még az ő rendőri szívét is megmelengette a szerelmük.

Cap megrángatta a pórázát, és megvakartam a fejét. – Nagyon is.

– Basszus. Oké, szóval Jason, Daisy és egy kapcsolat, fogalmad sincs, mit keresel. És azt akarod, hogy köztünk maradjon, igaz?

– Köszönöm, Bella.

– Mindig.

Miután Daisy tíz percet játszott, és figyeltem, ahogy Jason egyre lassabban mozog, úgy döntöttem, hogy áttérek a kirándulásunk következő részére. A sportbolt, az egyike volt a három üzletnek, az egyik az alternatív ételek boltja volt, jobb leírás hiányában, és a másik a jóga stúdió. Nem lehetett azt mondani, hogy ez a terület nem egyfajta lakóközösségi igényt igyekezett kielégíteni. Az árnyékba kikötöttem Capet, a vizes tálak mellett, amelyek kampókon lógtak a falon, majd esetlenül beevickéltem a mankóimmal. Megragadtam a bejáraton belül egy kocsit, csak hogy rá tudjak támaszkodni, és legyen hová tennem a mankóimat. Elhaladtam a termékek között, nem igazán törődve azzal, mit választottam, mert Jason aggasztóan sápadt volt.

Csak a gyerek osztályon álltam meg egy kicsit, és bátorítottam Daisyt, hogy segítsen kiválasztani, mit szeretne, mindenben volt rózsaszín az apró pólóktól kezdve a kis cicanadrágig, egészen a bebújós tornacipőig. Összecsomagoltam mindent, habozás nélkül kifizettem a számlát, majd hazafelé indultunk, Jason kezében a csomagokkal, Daisy mellettem sétált kezét Cap hátán tartva.

Eljutottunk egészen Sean és Ash házáig, amikor észrevettem, hogy Jason nincs mellettem. Megállt a ház előtt, a bevásárló szatyrok a földön hevertek, ő pedig a kapunál lévő korlátot szorongatta.

– Jason? – kopogtam be Ash ajtaján, és biztattam Daisyt, hogy üljön le a verandára. – Csak ránézek az apukádra – magyaráztam és elővettem a rózsaszín Nike macit, amit kért. Óvatosan elvette tőlem, szorosan magához ölelte, aztán bólintott, és pedig egyenesen visszaindultam Jasonhoz.

– Gyere, Jason, menjünk be.

Résnyire nyitotta a szemét, és a mellkasához szorította a kezét. – Ígérd meg, hogy vigyázol Daisyre – mondta, szavai ziháltan, kifulladva áramlottak és nyugtalanítóak voltak.

– Beviszlek…

– Ígérd meg – lihegte, és elengedte a korlátot, hogy megragadja a pólóm. – Gondoskodsz Daisyről, történjen bármi is.

– Ígérem – egyeztem bele, anélkül, hogy tudtam volna, mi a fene folyik itt. Nem engedném, hogy bármi baja essen Daisynek, de ez nem csak azért lenne, mert zsaru voltam, hanem mert egy olyan férfi voltam, aki vigyáz a barátaira és a családjára. Biztosan hallotta a hangomban lévő meggyőződést és határozottságot, mert elengedett, aztán megingott, nem annak érdekében, hogy megérintsen, hanem, mert megszédült, és hirtelen a földön találtam magam egy félig eszméletét vesztett Jason alatt.

Tizennegyedik fejezet

                                                                                                                                        

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

A fájdalom a mellkasomban még rosszabb lett a sport boltban, a szorongás, hogy kint vagyok, hogy mindenkit figyelnem kell, az mind összevissza kavargott bennem, megtántorodtam egy korlátnak dőltem, vagy egy fának, vagy bárminek, ami megtámaszt. Nem kaptam levegőt, a látásom elhomályosult, a föld mozgott. Földrengés volt talán? El kellett jutnom Daisyhez, a karjaimba kellett zárnom, és óvnom kellett mindentől. De nem tudtam megmozdulni, valaki a nevemet kiáltotta, aztán erős karok ragadtak meg.

– Lélegezz – Leo kissé megrázott, hogy összpontosítani tudjak, én pedig a szemébe néztem, és elvesztem a szeme zöldjében, és hallgattam, ahogy beszélt, ki, be, benntart, kifúj… majd a világ abbahagyta a forgást, és megértettem, hogy hol is voltam, a földön, félig León feküdve, aki erősen tartott és lenyugodtam. Olyan régen volt, hogy valaki ölelt, támogatott és most mindennél jobban vágytam erre. Eszembe sem jutott, hogy összetöröm, csak arra összpontosítottam, hogy ő az, aki jobbá tudja tenni a dolgokat, hogy biztonságban tudja tartani Daisyt, és szorosan ölelhet, elhitetheti velem, hogy valaki ott volt mellettem és kiállt értem. Az ajkára vándorolt a pillantásom, ahogy velem együtt lélegzett, és meg akartam kóstolni. Annyi szükség és vágy gyűlt össze bennem. Ismét megszédültem, ez alkalommal közelebb húzódtam hozzá, és egy pillanatra el tudtam képzelni a csókot. Határozott, megnyugtató és dögös volt; minden, amit valaha is akartam.

Lassan feltolt, nem ellökött, de elhúzódott tőlem, és Sean segített nekünk, segített megtenni azt a néhány lépést és besegített a házba. Daisy belekapaszkodott a nadrágom szárába, fel akartam emelni, de alig tudtam járni, nemhogy még őt cipelni.

– Ültesd le – ezt Sean mondta, majd más hangok csatlakoztak egy hosszú monológ erejéig a fejemben, amíg be nem csuktam a szemem és szóltam, hogy hallgassanak el. Nem hiszem, hogy kiáltottam, nem tudtam sikerült-e egyáltalán a szavakat kierőltetni magamból, de Sean most hozzám beszélt, és azt kérdezte mikor ettem utoljára, mi történt, amikor megbotlottam Capben.

Úgy éreztem, mintha a fejem vattával lenne tele, és lehunytam a szemem.

Aztán nyugalom és béke lett.

 

* * * *

 

– Szóval, ez megy oda, és… igen… ez így jó. Cap, hagyd békén. CAP! Gyorsan, lányok, vegyétek le róla. – Kuncogás hallatszott, Leo hangja, és játékos morgás hallatszott Cap felől, amit egy kutya akkor ad ki, amikor játékosan huzigál valamit. – Engedd el Lulut, Cap! – hallottam, amint ezt Daisy mondja, és nevetett, mintha boldog lenne. Pislogni kezdtem, és arra eszméltem, hogy egy kanapén vagyok kitámasztva.

– Apa! – kiáltott fel Daisy, és felmászott rám akár egy fára, amíg szorosan nem ölelhetett. Figyelmen kívül hagytam a fájdalmat, mert ott volt, biztonságban, nevetett, és minden rendben volt.

– Hé – mondta Sean mellőlem, miközben leszedte rólam Daisyt és segített leülni neki Cappel. – Úgy tűnik, a nem evés, a nem ivás és az erősen zúzódott bordák a nem alvással párosítva kialakítottak valamit.

– Valami? – kérdeztem, mert ez ebben a pillanatban annyira szakmaiatlannak hangzott, hogy elfelejtettem, hogy Sean orvos volt.

– A pánikrohamod, a légzésed abszolút nem volt egyenletes.

Az első börtönnapom óta nem volt pánikrohamon, amikor rám zárták az ajtót, és az üzlet, amit Rain és a gyerekünk biztonsága érdekében kötöttem, összeütközött a valósággal. Őszintén azt hittem elmúlt ez a szarság, és erősebb emberré váltam.

Igen, na persze.

Most mit mondhatnék? Köszönjem meg Seannak? Helyette a kezemet a sajgó karomhoz szorítottam, aztán követtem a kézfejemig, ahol egy kanül volt. Szétnéztem és rájöttem, hogy ismét Leo lakásában voltam.

Mi történt?

– Miért nem mondtad, hogy a fájdalom ennyire erős? – Sean ajkai elvékonyodtak, és vádlón rám meredt. Nem hiszem, hogy én lettem a szíve csücske.

– Nem volt, de múlt éjjel ráestem…

– Nos, infúzión vagy, mert kiszáradtál. – Aztán felnézett Leóra, aki ott ácsorgott. – Ne mond el senkinek, hogy ezek a felszerelések itt vannak nálam.

Szájösszezárást utánozott, Leo bólintott, majd Sean felém fordult.

– Hamarosan jobban leszel, de beszélnünk kell.

Bassza meg, ez nem hangzott jól. Amikor valaki azt mondta nekem, hogy át kell beszélni valamit, annak soha nem lett jó vége.

– Miről? – Óvatos voltam, leellenőriztem Daisyt, aki Cap lábánál ácsorgott, és rendületlenül bámult rám. Nem akartam, hogy a doki mindenféle személyes kérdést tegyen fel nekem Daisy előtt, és úgy tűnt ugyanezt gondolta, mert Leóra pillantott, aki szemét forgatta, majd Daisy és Mia felé fordult.

– Akarjátok látni, ahogy Cap elkapja a frizbit? – kérdezte, de egyedül csak Mia robogott az ajtóhoz, Daisy ugyan ott maradt ahol eddig is volt.

– Menj nyugodtan, Daisy, minden rendben lesz.

Összehúzta a szemét, és Istenem, pont úgy nézett ki, mint az anyja, és csak akkor nyugodott meg valamennyire, amikor megnyugtatóan rá mosolyogtam. Megpróbáltam a lehető legmeggyőzőbb mosolyomat villantani, de eltartott néhány pillanatig, míg megnyugodott, és miután Seanre vetett egy pillantást követte Leót az ajtóhoz és utasította Capet hogy kövesse, bár a kutya már az ajtóban volt a frizbi szó hallatán.

Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, Sean leült velem szembe a kanapéra.

– Kezd az elején – bátorított.

Az elejétől? Nincs az az Isten.

Mikor nem mondtam semmit, Sean nekiindult. – Az egyetlen dolog, ami visszatart, hogy ne vigyelek korházba az, hogy Leo megkért rá, hogy nem tegyem – mondta, majd térdére tette a kezét és egyenesen rám meredt. – Most mond el szépen sorjában, hogy mi fáj és mi történt.

Ó. Nem a valódi kezdetre gondolt. Arra gondolt, amikor megsérültem.

Billy követett a korháztól, ahol Raint hagytam, az általam kibérelt hotel szobába. Daisy elrejtőzött a szekrénybe, én pedig szembeszálltam vele, és a kislány nem jött elő, mert azt mondtam neki, hogy tartsa a szemét csukva és a kezét a fülén. Mondtam, hogy segítséget fogok keresni.

– A nyakad? – sürgetett Sean.

Felemeltem a kanül nélküli kezemet, megérintettem a torkomat, ami még most is fáj annak ellenére, hogy a zúzódások megjelentek.

Sean megbillentette a fejét, a szemei összeszűkültek. – Szóval, bárki is volt, megpróbált megfojtani – összegezte. – Eszméletlenségig? Vagy meg akartak ölni?

Billy nem játszadozott, azt akarta tudni, hogy hol van Daisy, miközben bántott, és azt mondta, hogy Daisy az övé, és azt kiabálta, hogy az én hibám, amiért Rain kómában volt. Ez nem Daisyről szólt, hanem arról, hogy Billy meg akart ölni. Nagyon küzdöttem, hogy elmeneküljek, sikerült az ujjaimat a kezei alá csúsztatni, és úgy átfordítani, hogy a falhoz csapódott. Kizárt, hogy Daisy lássa, hogy előtte halok meg.

– Jason? Mesélj a nyakadról – kérte Sean, és ez visszarántott a jelenbe.

– A karom csúnyán megcsavarodott, azt hittem… a karom, azt hittem a karom kificamodott, de még azelőtt elrántottam, mielőtt megtette volna… – Mi a fene értelme lenne a hablatyolásomnak?

– Rendben – dőlt előre Sean. – És aztán, mi történt?

A fésülködő asztal tükre megrepedt, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy egyben marad, mert bizonytalanul lógott két ingatag csavaron, ami kiállt a falból, de aztán kicsúszott és száz apró darabba tört. Billy visszazuhant az üvegre, vér volt ott, megragadta a legközelebbi darabot, és rám támadt.

– Megvágtak – mondtam Seannak, miközben megborzongtam az emléktől.

– A hasadon, a jobb lábadon? És megint a nyakadon?

Elvesztette az eszét, amikor azt hazudtam, hogy Daisy nincs itt, megpróbált kinyírni, azt mondta kivéreztet. Csak arra tudtam gondolni, hogy azt mondtam Daisynek, hogy csukja be a szemét, és hogy a kezét tegye a fülére, és reméltem, hogy ebből semmit sem lát. Visszalöktem Billyt, és beverte a fejét, és elég sokáig mozdulatlan maradt ahhoz, hogy előhozzam Daisyt a rejtekhelyéről, eltakartam a szemét a kabátommal, és felmarkoljam a táskáját. Elfutottunk a szövetségi ügynök mellett, aki elvileg azért volt ott, hogy megvédjen bennünket, valamilyen Ed, de aki éppen eszméletlenül hevert egy kupacban. Megnéztem a sajtót, de nem volt semmi a hotelben történt gyilkossággal kapcsolatba, ezért feltételeztem, hogy Billy még életben volt. Senki sem próbált megkeresni és letartóztatni. Billy olyan gyorsan eltűnhetett el, mint amilyen gyorsan próbált a nyomomra bukkant.

– De megúsztuk – mondtam és rá néztem.

– Megfontolnád, hogy névtelenül bejössz egy röntgenre…

– Nem – vágtam rá, a szívem vadul vert. – Azt mondtad kiszáradtam. Ennyi az egész. – Vágtam vissza a szavaival, de megrázta a fejét. – Nincsenek agyrázkódási tüneteim, és a bordáim sem fájnak most – fakadtam ki. Semmiképp sem engedtem volna meg, hogy elvigyen egy korházba.

– Az izomlazítók…

– Valaki még mindig bántani akar? – szólt közbe Leo, meghökkentem, és felnéztem rá. Mennyi ideje áll ott? Miért nem mondta Sean nekem?

– Hol van Daisy? – Pánik fogott el, olyan gyorsan álltam fel, hogy megszédültem.

Leo volt az, aki elkapott és megtámasztott. – Jól van; ott van Ashhel. – A hátsó ajtóra mutatott, és láttam, ahogy Daisy keresztbetett lábbal ül háttal nekem azzal a férfival, akihez Sean hozzáment, a füvön hempergő Cap felett, aki a farkát csóválta. Jól elvolt Cappel, vagy fordítva? Akárhogy is, határozottan barátok lettek, én pedig kissé ellazultam.

– Jason? – sürgetett ismét Leo.

– Hmm? – felnéztem Leóra, aki közelről figyelt.

– Valaki még mindig bántani akar?

Nem lett hozzátéve, „Mit tettél?” Vagy bármi, ami úgy hangzott, mintha azt kérdezné miért történt. A hangja egyenletes volt, és bár azt mondtam magamnak, hogy Ericen kívül senkiben sem bízom, de ahogy beszélt, reménnyel töltött el, hogy talán őszinte lehetek.

Nem mindennel kapcsolatban, csak épp annyit, hogy hagyja békén a dolgokat, és akkor Daisy meg én itt maradhatunk csendben a következő néhány hétre.

– Fogalmuk sincs arról, hogy itt vagyok – válaszoltam végül, lemerevedett, majd bólintott, mintha megértette volna azt, amit nem mondtam ki.

– Itt az alkalom, hogy elmondj mindent – erőltette Sean. – Vagy legalább Leónak.

– Nem most. – Bármit megtettem volna, hogy Daisy biztonságban legyen, még el is rohantam volna bárhonnan, ha úgy éreztem, hogy veszélyben van, de még maradt egy kis időm, mert senki nem hozna összefüggésbe Erickel, aki már nem is lakott itt jóformán.

– Pihenj egy kicsit; a bordáid meg vannak zúzódva, hagytam itt néhány fájdalomcsillapítót. Vedd be őket, oké? Törd meg a fájdalom és az alvás körforgását – utasított Sean. Aztán Leóhoz beszélt. – Ma éjjel szolgálatban vagyok, de majd holnap visszajövök és mindent ellenőrzök.

Miután elment, Leo tablettákat és vizet nyújtott át nekem, karba font kézzel várta, míg le nem nyeltem őket, és csak azután lazult el. Ash és Mia visszament a szomszédba és Daisy is bejött. Cappal részt vettek egy bonyolult sündisznó történetben, ahol szegény kutya cowboy kalapot viselt és centiről centire éreztem, ahogy izmaim ellazulnak és a fájdalom fokozatosan alábbhagy.

Az eldobható telefonom nem jelzett, egy üzenet sem érkezett, amiben az állt, hogy Austin megtalálta Billyt, vagy, hogy Daisyvel biztonságban voltunk. Az egyetlen hír, amit láttam Silas Hinsley-King bukásáról szólt, és hogy hogyan állapították meg az ítéletet. Péntekig már tudtam, hány évre ítélték el és zárták börtönbe, de nem aggódtam, mert kishal voltam, és soha nem tudta meg, hogy én osztottam meg az aktáit az FBI-jal, mert jó voltam abban, amit csináltam. Aztán Austinnak meg kell találnia Billyt és le kell tartóztatnia.

És akkor végül biztonságban tarthatom Daisyt.